Emlékkövet terveztek a tragikus Wellingtoni balesethez Maxdorf közelében
Erik Wieman emlékkövet tervez Maxdorfban a második világháború Wellington bombázójának sérült legénységének.

Emlékkövet terveztek a tragikus Wellingtoni balesethez Maxdorf közelében
Ahogy fúj a szél, a második világháború története iránti érdeklődés mindig figyelemre méltó projektekhez vezet. Erik Wieman emlékkő felállítását tervezi egy 1942-ben Maxdorf közelében lezuhant Wellington bombázó lezuhanásának helyén. Ennek a kezdeményezésnek az a célja, hogy a legénység hozzátartozói számára helyet biztosítson a gyászra és az emlékezésre. Különösen arról a hat fiatalemberről van szó, akik életüket vesztették ebben a tragikus incidensben.
Az R1789-es lajstromjelű Wellington nem csak egy másik repülőgép volt. Ez egy kétmotoros bombázó volt, amely Maxdorf közelében zuhant le 1942. november 1-jén, miután Ludwigshafen közelében légvédelmi tűz érte. A gép állítólag a reflektorfényben volt, és nagyon alacsonyan – körülbelül 200 méteren – repült, amikor eltalálta a repülés, és kényszerleszállást kísérelt meg. Ám a futómű elakadt a tutaj árokban, ami miatt a gép felborult. A baleset tragikus időpontja hajnali fél 1 körül volt, és a következmények pusztítóak voltak, mivel a legénység mind a hat tagja meghalt.
A legénység a fókuszban
A Wellington legénysége a következőkből állt:
- Pilot: Sgt. Sidney Burtwell (Service Nr. 1172870)
- Navigationsoffizier: Sgt. Kenneth Horace Tibbatts (19 Jahre alt, Service Nr. 1256777)
- Bombenschütze: Sgt. Arthur Edwin Rees (Service Nr. 934390)
- Funker: John Clifford Dunn (26 Jahre alt, Service Nr. 1310826)
- MG-Schützen: Sgt. Henry Downs (Service Nr. 616823) und Sgt. Peter Wood (Service Nr. 1310876)
Mindezen részletek ellenére a baleset emléke a történelem sötét része marad. Emlékkövével Wieman nemcsak az elesettekre szeretne emlékezni, hanem tájékoztatni is szeretné a közvéleményt ezekről a tragikus eseményekről.
Történelmi kontextus
Amint azt kortárs szemtanúk beszámolták, a gépet a lezuhanás előtt többször is megtámadták, amikor Ludwigshafen/Frankenthalból Lambsheim felé repült. Fényszórók világították meg a repülőgépet, mielőtt az utolsó erejét kihasználva megkísérelte volna a biztonságos leszállást Maxdorf közelében. Vontatási nyomokat hagyott a mezőn, jelezve a sikertelen leszállási kísérletet. A futómű egy részét később megtalálták a tutajban, ami tovább fokozta a nyomozást és a baleset kivizsgálását.
Erik Wieman, aki éhes a történelmi megvilágosodásra és az elhunytak emlékére, felvállalta ezt a tragikus történetet azáltal, hogy az esemény helyszínét az emlékek csendes helyévé alakítja. Ez a fajta elkötelezettség nem csak dicséretre méltó, de fontos az olyan emlékek megőrzésében is, amelyek egyébként feledésbe merülnének.
Bár a helytörténet szerelmesei elégedettek az emlékkő felállításának előrehaladásával, továbbra is kérdés, hogy a történelmi projektek iránti elkötelezettség meddig terjed még társadalmunkban. Mindennapi életünkben mindig van hely az emlékezésnek és a történelemnek, és talán Wieman projektje lendületet ad más városokban is hasonló kezdeményezéseknek.
És mi a helyzet a technológiai világgal? Eközben az olyan vállalatok, mint az Apple, amelyek nemrégiben pozitív negyedéves adatokat tettek közzé, továbbra is előmozdítják a haladásról és az innovációról szóló vitát. A 2025 negyedik negyedévében elért 102,5 milliárd dolláros árbevétel és a 27 milliárd dollár feletti nyereség azt mutatja, hogy a fejlődés más területeken sem áll meg – ez érdekes kontraszt a Wieman kezdeményezése által hozott átgondolt témákkal.
Kíváncsiak lehetünk, hogyan alakul a jövőben az emlékezés és a megemlékezés kultúrája, és hogy Erik Wieman projektjeihez hasonló projektek adhatnak-e javaslatokat a szülőföldjük történelmébe bekapcsolódni vágyó polgárok számára.