Traumás gyermekek deportálása: Utolsó kerekasztal Szentpéter-Ordingban

Traumás gyermekek deportálása: Utolsó kerekasztal Szentpéter-Ordingban

A Szent Péter-Ordingi Gyermekküldő Kerekasztal utoljára 2025. július 18-án ülésezett. Ez egy fontos lépés volt afelé, hogy a német háború utáni történelem sötét fejezetével számoljunk. Az érintettek beszélgetései és beszámolói megmutatták, milyen fájdalmasak voltak azok az úgynevezett deportálási gyerekek, akik 1945 és 1990 között szenvedtek. Ezalatt a becslések szerint 6-8 millió gyermeket küldtek a nyugati partra gyógykezelésre, köztük körülbelül 325 000 gyermeket és fiatalt csak St. Peter-Ordingban, akik 50 otthont éltek meg. Az NDR jelentése szerint a kerekasztalt az érintettek kérésére hozták létre, hogy meghallgathassák és dokumentálhassák fájdalmas történeteiket.

A projekt, amelyet a kieli Christian Albrechts Egyetem Prof. Peter Graeff és Dr. Helge-Fabien Hertz irányításával, koordinálva valósított meg, ezeknek a gyerekeknek a tapasztalatait vizsgálja részletesen. A kezdeti elemzés több mint 1000 oldalnyi történelmi anyagon és 450 adatsoron, valamint az érintettekkel készített interjúkon alapult. Borzasztó jelentések érkeztek pszichológiai erőszakról, például verbális bántalmazásról és elszigetelésről. Christa Schneider, egy volt deportált gyermek így írja le szenvedéstörténetét a „Schloss am Meer” gyermekegészségügyi otthonban. Hashajtót kapott, és arra kényszerítették, hogy hányt egyen, ami miatt a hazatérés traumatikus élmény volt, mivel a szülei nem hittek neki. A Deutschlandfunk szerint ezeket a gyógymódokat gyakran kínálták a légúti megbetegedések gyógyító intézkedéseiként, amelyeket egészség- és nyugdíjalapok finanszíroztak.

Tapasztalatok és feldolgozás

Riasztó a kényszer és a bántalmazás láncolata az otthonokban. A nehéz folyamat ellenére az érintettek számára fontos, hogy ne csak kártérítést, hanem mindenekelőtt oktatást és felelősségvállalást kérjenek. Az események átfogó elemzését és az érintettekkel való együttműködést kéri a Gyermekek Deportálását Feldolgozó és Kutató Egyesület (AEKV). A tanulmány megállapította, hogy sok gyereket szigorú pihenési kötelezettségre kényszerítettek, amit kínzásként éltek meg, miközben a honvágy elkerülése érdekében megszakították a kapcsolatot szüleikkel.

Bár történt némi előrelépés, például a Német Nyugdíjbiztosítók Szövetségének megvalósíthatósági tanulmánya a szisztematikus feldolgozásról, az érintettek közül sokan még mindig küzdenek a pszichológiai következményekkel és azzal az érzéssel, hogy történeteiket nem értékelik kellőképpen. A Diakonie Niedersachsen már elnézést kért a mulasztásokért, de sok hazai szolgáltató még nem tett hivatalos nyilatkozatot. Bízni kell abban, hogy a Szentpétervári gyermekdeportálásokról tervezett kiállítás, amely az élmények sokszínűségére hivatott felhívni a figyelmet, egy lépés a helyes irányba.

Ennek a problémának a kezelése türelmet és jó készségeket igényel, hogy az érintetteket a figyelem középpontjába helyezze. A gyermekek kitoloncolásának traumája olyan nehéz teher, amelyet nem tudunk sokáig figyelmen kívül hagyni.